Ki ne hallott volna Janne Teller munkásságáról? A dán írónő az utóbbi két évtized számos sikerkötetét szolgáltatta az olvasóközönségnek. Osztrák és német felmenőkkel is rendelkezik, eredetileg közgazdaságtant és jogot tanult. Nemzetközi karrierjét 1995-ben hagyta ott, hogy teljesen az irodalomnak szentelhesse magát.

Bemutatkozó regénye 1999-ben jelent meg Odin szigete címmel. Rá egy évvel adta ki Semmi című ifjúsági regényét, amely meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. Dániában röviddel a megjelenése után betiltották. Ennek az volt az indoka, hogy ugyan fiatalokról szól, de nem mindenki szerint fiataloknak való. A könyv súlyos generációs és filozofikus témákat taglal. Megjelenik benne erőszak, félelem, és a gyermeki kegyetlenség.

Botránykönyv a javából, mely nem sokkal később dán és nemzetközi díjak tucatját érdemelte ki, majd hazájában kötelező olvasmánnyá tették. Számos európai országban, többek között Magyarországon is sikerrel fut a belőle készült belőle színházi előadás.