Karafiáth Orsolya a magyar kortárs irodalom megkerülhetetlen alakja. Termékeny szerző, több oldalú művész. Különleges alakja és látásmódja minden szerzeményében tetten érhető. Műveiért több szakmai és állami kitüntetést is kapott már. Regényei és versei közül a Scolar Kiadó már számos kiadványt jelentetett meg. 

Szirén című regénye 2017-ben jelent meg először. A családregény a függés lélektanát boncolgatja három generáció nőtagjainak bevonásával. A nők életéből kiragadott emlékképek és apró történetek látszólag lazán vannak egymásba fűzve. A végén viszont lassan, szinte észrevehetetlen módon áll össze a kép, hogyan hat a szereplőkre a korábbi generációk terhe, hogyan halmozódik és gurul hógolyóként tovább a múltban megélt rengeteg szorongás és függőség.

2022-ben Petrik Andrea, a Kincsem című film főszereplő színésznőjének közreműködésével hangoskönyv készült a műből, amelyhez később videoklip is született. A több, mint 6 órás felvétel ígéretes hallgatni való lehet annak, aki ismeri a regényt, és azoknak is, akik még nem.