Sok gyermek izgatottan várja már az első osztályt, amely az óvodai környezetnél egy merőben másfajta, újszerű közeg. És kihívás is egyben, hiszen itt már követelmények vannak, amelyeknek meg kell felelnie egy kisgyermeknek. De honnan tudhatjuk, hogy vajon milyen területen lesz majd sikeres az iskolában, és milyen képességeket szükséges fejleszteni, hogy elkerüljék az iskola korai évében a kudarcélményeket, és magabiztosan haladjanak előre tanulmányaikkal?

A PractiKid óvodai mérés és elemzés, amely választ ad ezekre a kérdésekre. Méghozzá a gyerekek számára is szórakoztató, játékos formában, amit élményként élnek meg a növendékek.

Kívülről modern, a digitális korban felnövő gyerkőcök számára is izgalmas formavilág jellemzi, belül pedig egy meseszerű erdei kaland, amely játékká teszi a felmérést. 

A felmérés eredménye pedig megmutatja, hogy milyen fejlesztő pedagógushoz érdemes fordulni, hogy gyermekünk sikerrel vegye az iskolai évek kihívásait.