Talán nem vagyunk elfogultak, ha azt állítjuk, hogy Magyarország Európa egyik legszebb országa, éppen ezért érdemes minél több embernek megmutatnunk. Ezért a turizmus az egyik leginkább meghatározó gazdasági szektor az országunkban, amelynek célzott, tudatos fejlesztése kiemelt nemzetgazdasági érdek.
Zsuffa Ákos turizmus szakértő hangsúlyozza, hogy a jól ismert és népszerű desztinációk mellett, mint a Balaton vagy a főváros, szükség van a vidéki turizmus fejlesztésére is, hiszen a turizmus a hazai gazdaság egyik legfontosabb ága, amely nagyon sok embernek ad munkát és megélhetést és erre vidéken van leginkább szükség. Turisztikai projektjei munkát adnak a helyieknek, és hozzájárulnak az adott térség turizmusának fellendüléséhez is.
A szakember eredetileg jogász végzettséggel rendelkezik, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán avatták doktorrá. Szakokleveles szabályozási szakjogász végzettségét pedig az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében szerezte meg. Turisztikai érdekeltségeivel hozzájárul a hazai turizmus fejlődéséhez, ezáltal az ide látogatók magasabb színvonalú szolgáltatást kaphatnak.